Rimóci gyerekek, kislányok és nagylányok a csodaszép viseletükben.

kallojazmin   gojkoivan   bocsi éva   Margit   can.pastilla   OA inaktiv    Adri93   fehervarijucus   Pero   macilaci56   dolbert   sagane   Alácsné Lukács Katalin   tulip   Haller   Sherad   sly97  

Hogy a képet osztályozni tudd vagy a hozzá tartozó csevegésbe bekapcsolodj regisztrálnod kell magad az oldalon, vagy ha ezt már megtetted be kell lépned.

 

A kis pöttömök a balon...  

Így van és aranyosak a viselői! Ráadásul igen csak közel van egymáshoz a két szőlő...

szép viselet...

Nekem is muszáj lenne már, összecsuklom. Jó éjt és jelentkezem!

Okszi! Én most fekszem. Jó éjt!   Szia!

Lehet, hogy már nem lesz most energiám írni, de fogok és köszönöm!

Szívesen!  

Köszönöm!   

csak simán kettőspont és zárójel   : )  

Köszönöm! (Sajnos, nem tudom, hogyan kell itt elővarázsolni a smilie-t.)

 

Kedves Pero! Isten hozott újra itt! Örülök, hogy így gondolod és nagyon szépen köszönöm!

Ej de aranyosak azok a törpék!!       Jó kép lett! Grat!!

Kedves can.pastilla!
Nagyon köszönöm és örülök, hogy a magyar népi kultúrát így értékeled!
Tényleg aranyosak voltak és látszott, hogy számukra ez még ma is természetesen, hiszen-bár személy szerint nem ismertem őket-ezt tanulták anyukájuktól és nagymamájuktól.
Adja Isten, hogy az ő gyermekeik is büszkék lehessenek eleiktől tanult hagyományaikra!

Köszönöm, Margit! Nagyon emlékezetes és tanulságos nap volt!

Köszönöm, Éva!
Valóban édes pofa volt egész idő alatt, nyüzsgött rendesen. De teljesen természetesen viselte elődjei ruháját!

Nagyon aranyosak és olyan jól áll nekik! Látszik rajtuk nem kényszerből vették fel, hanem szívesen viselik.  

Tunemenyes!

Nagyon tetszik . Az a pici lány tündéri.

Szépek, bizony! És nógrádiak!

Szépek!

Így igaz, de hétköznap sem farmerban jártak. A fiúk sem.

Furcsa ilyen kis gyerekeken látni,de valamikor biztosan ehhez hasonlóan jártak a templomba!

Ezt a nagy csoportot is – akárcsak a többit – számos jellemző vonás együttese alkotja. Igen jellemző e viseletek viszonylag fiatal kora. A mai idősebb kutatók még beszélhettek olyan idős falusiakkal, akik fiatalon csak vászonruhában jártak, s azok közé tartoztak, akik elsőkül öltötték fel a posztónadrágot, -kabátot. Ezáltal nyári, később pedig egyenesen alsó öltözetté szorították vissza a vászonneműeket. Ezek szerint a korábbi, de még emlékezetben elérhető férfiöltözet vászoningből és gatyából állott, hűvös időben bőrmellényből, ködmönből vagy szűrből. A subát itt csak kevesen viselték. Noha a múlt század eleji adatok még szólnak a gyapjú házi feldolgozásáról, melyből azon fehéren szabtak-varrtak férfinadrágot és valamiféle condrát, tehát ujjast, úgy látszik, ez a szokás már a század közepére elenyészett, és a fehér posztóból csupán szűröket viseltek, ez azonban már nem házi készítésű volt, hanem kézművesipari. A lábukon bocskort, ünnepen és télen csizmát viseltek, fejükön nagy karimájú kalapot, ill. prémkucsmát. – Ugyanekkor – tehát a múlt század harmadik harmadában – a női viselet vászoningből és pendelyből állott. A pendely fölé egy vagy két kötényt kötöttek (egyiket elöl, másikat hátul, tehát pároskötényt). Hűvös időben az ing fölé bőrmellényt vagy ködmönt öltöttek, a lábukra piros vagy fekete csizmát húztak a nyári bocskor vagy papucs helyébe. – Ez volt az az öltözet, mely a férfiakéval egyidőben kibővült, megváltozott. Amazok vászonruhája fölé fekete posztómellény, posztónadrág és kiskabát került, a nők pendelye fölé pedig egymás után több szoknya is. A vászoning megmaradt még ebben a században is, de fölötte általánossá válik a vállkendő a pruszlikkal. Erről a vállkendőről ezt olvashatjuk 1819-ből: „melly keszkenyő nincs szokásban, a’mellynek tisztesség okáért való behozásán a’lelkipásztorok igyekeznek. Ezen mezítelenségeket midőn a Szentegyházba mennek, ugy rejtik el, hogy az idősebbek keszkenyővel, a’ fiatalok pedig finom fátyollal kötvén be fejeket, annak szegleteiből és végeiből mellytakaró is kikerül. Ezen alkalmatossággal a leányok fél rőf szélességű és három-négy rőf hosszúságú hímes rojtos kendőt tesznek vállaira” (sic). Ami azt jelenti, hogy az ing mélyen ki volt vágva – valójában egyes palóc községekben viselték a legnagyobb kivágású ingeket. Vállkendőt nem hordtak, de a fejen viselt kendők és fátylak olyan nagy méretűek voltak, hogy jutott belőlük a váll eltakarására is. A vállkendőből lett azután a viselet egyik legfontosabb kelléke. Ez a vállkendő – melyhez hozzáigazítják a rövid és igen bő (rendesen két ing egymás fölé öltéséből kialakult) ingujjakat – lett hangadója a felföldi viseleteknek a felső testen. Az ebben a korban már nagyszámú szoknyák előtt igen bő kötényt viseltek, mely szinte beérte a szoknyákat. A ruhaanyag (kendőre, szoknyára) kékfestő, mellette kasmir, kisebb mértékben más gyári kelmék. Az utóbbiak között a tüllcsipkék a fej- és vállkendők, ünnepi ingujjak anyagát szolgáltatják. Egyébként az ingek ujjai, ünnepre is kender- vagy kallott pamutvászonból készültek. Sajátos, csak a felföldi viseletekre jellemző vonás: a fejrevalók igen gazdag változatossága. Ez a gazdagság nemcsak abban áll, hogy a fejdísz több rétű (van alsó és felső fejkötő, utóbbi nemegyszer maga is több részből van alkalmanként összeállítva, felettük fejkendő), hanem 2–4–5 községenként formája is változik. E helyi változatokon belül is a félünneplő és ünneplő, az egyszerűbb-összetettebb, díszesebb vagy kevésbé díszes példányok egész sorozatokat alkotnak. Az ujjatlan bőrmellény, hímzett változatban, egyes községekben erre a késői időre is fennmarad, általánosnak azonban a bélelt ujjasok mondhatók. A rókaprémes mente mindvégig megmarad mint legbecsesebb felső ruhadarab. Tartja magát a csizma is télidőben.

Link a kép adatlapjához


Link az eredeti képhez


BBCODE

Archív Magyarország Egyéb Különleges

archív magyarország Egyéb különleges